Menkó Zsuzsi | Mindfulness-tanár és coach
Sokszor utolsó pillanatban indulok el itthonról. Közel van a villamosmegálló, de oda is már futni szoktam, nehogy pont lekéssem a következő villamost. Persze hiába futottam, a megállóban elkezdődik a feszült várakozás; nézek balra, sokáig, kitartóan, mintha azzal hamarabb megérkezne. Apó feszültséggel teli percek ezek. Aztán amikor látom a sárga járművet bekanyarodni, hirtelen megkönnyebbülök. A türelmetlenség feszültsége a testben átváltott egyfajta melegségbe, ellazulásba a testben, mint amikor több, mint egy óra várakozás után farkaséhesen az étteremben kihozzák a várva várt ételt, és sóvágásod kielégülésre talált.
Amikor 2021-ben elvégeztem a coach képzést, azt gondoltam, hogy a képzés után én coach vagyok (papíron egyébként az), és majd úgy valahogy lesznek ügyfeleim. De nem így történt, és ezzel nem vagyok egyedül. Jártam coach-hoz, hogy lássam a következő lépést, amit meg kell tennem azért, hogy azt dolgozhassam, amit szeretek és még meg is fizetik. Az első évben nagyon türelmetlen voltam, mikor jönnek már a lehetőségek, de még nem jöttek. Építkezésről szólt. A második évben is türelmetlenség irányította az életem: összehasonlítás a környezetemmel, feszültség és szorongás, hogy én még nem tartok ott, ahol tartani kéne. Nekem a zen buddhista praxisom csendesítette le ezt a hangot, hogy valahol tartanom kellene. A türelemmel, mint erőforrással viszont tudatosabban mindfulness-tanárként kezdtem el dolgozni.
Ebben az írásban a türelemről fogok írni; miért vagyunk türelmetlenek, mit érzékelünk, amikor türelmesek vagyunk szemben azzal, amikor nem vagyunk azok. Végezetül megosztok néhány jógyakorlatot, hogyan tudod te is a türelmet gyakorolni, akár van meditációs tapasztalatod, akár nincs.
A modern működés egyik alapmintája a gyorsaság. Ezt én is sokáig természetesnek vettem. Gyors válasz, gyors döntés, gyors fejlődés, gyors megoldás. Sokszor még a belső folyamatainkat is sürgetjük. Legyél nyugodt. Légy motivált. Ne érezz így. Haladj túl rajta.
A sürgetettség érzése nem véletlen. Az idegrendszerünk veszélyhelyzetként értelmezi a túlterhelést. Amikor sok az inger, kevés a kontroll és magasak az elvárások, a test stresszreakcióba lép. Ilyenkor az amygdala (stresszfolyamatokért felelős egyik főbb agyi terület) gyors válaszra kapcsol és riaszt. A figyelem beszűkül, és az elménk megoldani akar, nem jelen lenni. Jon Kabat-Zinn szerint a modern ember gyakran automata üzemmódban él, és észre sem veszi, hogy elveszíti a kapcsolatot a pillanattal. A Báhová mész, ott vagy című könyvében azt írja, hogy nem a körülmények gyorsulnak fel igazán, hanem mi szokunk hozzá ahhoz, hogy folyton előrébb akarunk járni, mint ahol éppen vagyunk.
Habár a környezet gyorsan változik, mi tesszük magunkra azt a nyomást, hogy mindennel lépést kell tartani. Mondhatnánk, hogy a társadalom teszi ránk, de ez szerintem a felelősség hárítása lenne.
Ez a belső rohanás sokszor abból fakad, hogy az értékünket a teljesítményhez kötjük. Ha haladok, rendben vagyok. Ha megállok, lemaradok. Az agyunk veszélyként éli meg, hogy kimaradunk, lemaradunk, elmaradunk attól a csoporttól, ahova tartozni szeretnénk. És ez evolúciósan és pszichológiai szempontból is valós veszélyként értelmezhető. Na de tényleg ha kimaradunk, akkor egyedül maradunk? A mindfulness gyakorlása épp ennek az ellenkezőjét tanítja: a jelen pillanatban már eleve ott van az a teljesség, amit keresünk, csak ritkán adunk magunknak időt, hogy észrevegyük.
A mindfulness gyakorlásban gyakran találkozunk azzal, hogy a résztvevő már az első meditáció után jobban akarja érezni magát. Ha nem sikerül, csalódik. Olyan helyzetek is gyakran előfordulnak, hogy mondjuk egy testpásztázás közben a résztvevőt nem hagyják nyugodni az elintézendő dolgok, fejben legszívesebben megoldaná őket, de feszíti, hogy most a testére kellene figyelnie, így valójában a probléma is megoldatlan marad és jelen lenni sem tudott. Szerencsére minden tapasztalat érvényes és lehet vele dolgozni a feldolgozás során.
A mindfulness nem azt tanítja, hogyan szüntesd meg magadban a nehézséget, hanem azt, hogyan maradj vele kapcsolatban. És ehhez szükséges meghívni a türelmet magunkban. A türelem segít lelassulni és együttmaradni azzal, ami van. A türelem csökkenti annak a feszültségét, hogy most valahol máshol kellene lennünk, valami mást kellene csinálnunk.
A szakirodalom a mindfulness gyakorlást három kulcs területen keresztül vezeti föl: szándék, figyelem és hozzáállás meghatáozása.
A szándék ad irányt. Mi a szándéka a mai gyakorlásodnak? Például, hogy jelen legyünk a testben, kilépjünk a robotpilóta üzemmódból, gyakoroljuk az önmagunk felé táplált együttérzést.
Mire irányítjuk a figyelmet a gyakorlás során. Testérzetek, légzés, gondolatok, érzelmek? Ez a gyakorlatban nem is olyan egyszerű. Ezért a mindfulness gyakorlásainkat megtámogatja 8 alapvető hozzáállás, amikhez mind erőforrásként nyúlhatunk, annak érdekében, hogy a szándékunk irányában haladjon a gyakorlás.
A hozzáállás inkább azt jelöli, hogy a figyelem hogyan áramlik, nem pedig azt, mire vonatkozik. Gemma Griffith gyakran hangsúlyozza, hogy a figyelem gyengéd irányítása fontosabb, mint a tökéletes fókusz. A gyakorlást átjárja egy barátságos, kedves hozzáállás ítélkezés, kritika és erőlködés helyett. A tapasztalatok elutasítása helyett egy megengedő hozzáállást gyakorlunk, amiben ott rejtőzik a bizalom is, a tapasztalatok érvényességében és a folyamatba vetett hit.
Meditáció közben gyakran észrevesszük, mennyire gyors eredményt várunk. Csendet akarunk, nyugalmat, különleges élményt. Amikor nem jön, feszültség keletkezik.
A türelem itt azt jelenti, hogy engedem a tapasztalatot olyannak lenni, amilyen. Ha zaklatott, akkor zaklatott. Ha unalmas, akkor unalmas.
Amikor türelmesek vagyunk, felismerjük, hogy a dolgok csak a magunk idejében jöhetnek létre. Amikor egy nehéz testi érzet felé fordulunk, a türelem támogat meg minket, hogy bízzunk abban, hogy majd egyszer ez az érzet is változik. Amikor a figyelem már huszadjára kalandozik el, pedig még csak 5 perc telt el a gyakorlás kezdete óta, akkor a türelem ad támogatást. Hogy huszonegyedgyére is ugyanazzal a nyugalommal irányítsuk vissza azt oda, ahol éppen tartottunk. Amikor figyelmünket a testre kellene irányítani, helyette pedig mi már a befejezetlen munkánkon gondolkodunk, akkor ha sikerül meghívni a türelem minőségét, csökkenthetjük a belső feszültségét annak, hogy most éppen valami mást csinálunk a munka helyett. A figyelmünk még nem ott van, hanem itt, a jelen pillanatban.
Sokan azt hiszik, hogy türelmesnek lenni azt jelenti, kibírni valamit. Valójában azt jelenti, kapcsolatban maradni vele.
A buddhista hagyományban a türelem, ksanti, az egyik alapvető erény. Nem elfojtást jelent, hanem azt a képességet, hogy nyitottan maradunk a tapasztalatunkkal, akkor is, ha kényelmetlen. A türelem aktív jelenlét. Megengedem, hogy a dolgok a saját ritmusukban bontakozzanak ki, anélkül, hogy erőszakot tennék magamon.
A buddhista szemlélet szerint a szenvedés gyakran abból fakad, hogy mást akarunk, mint ami éppen van. Vagyis sóvárgunk egy vágyott állapot, vágyott jövő után. A türelem ebben segít: nem gyorsítani akar, hanem meglágyítani az ellenállást. Amikor türelmes vagyok magammal, akkor nem menekülök el az élmény elől, hanem kapcsolatban maradok vele.
Ez a minőség nagyon közel áll ahhoz, amit Jon Kabat-Zinn is hangsúlyoz: a mindfulness nem önmagunk megjavítás, hanem önmagunk felé való együttérző odafordulás.
Például segített jelen lenni a hétköznapjaimban, amikor még nem azt csináltam amit szerettem, de már láttam, hova szeretnék eljutni. Segített jelen lenni akkor, amikor már szívből csináltam valamit, de a külvilág még nem értékelte a munkámat. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy amikor észrevettem, hogy már megint mások életével hasonlítom össze a sajátom és ez bennem feszültséget kelt, akkor a figyelmemet szelíden, de határozottan vissza tudtam irányítani a jelen pillanatra, ahol nincsenek itt azok a „mások”, hanem csak én és a feladataim, a kellemes -szívügy- feladatok és a kellemetlen- kötelesség- feladatok is. Azok, amikre szükséges volt is most is az a figyelmem irányítani, hogy növekedjek, fejlődjek, a helyemre kerüljek.
Vagy az apróságokban. A villamosmegállóban ahelyett, hogy idegesen várnám a villamost, az idegesség megjelenésénél figyelmemet odairányítom és együtt lélegzek ezzel az érzéssel, ami fokozatosan el is csendesül. Talán még élvezni is tudom a várakozást még akkor is, ha sietnék. És lám, egyszer csak itt van a villamos. Akár idegesen vártam, akár nyugodtan, siettetni úgysem tudtam volna.
Számos helyzetben a mai napig elbukom a türelem gyakorlását illetően: amikor valaki nem válaszol gyorsan egy megkeresésemre, türelmetlenné válok és automatikus reakcióim irányítanak. Gyorsan írok még egy kellően sürgető emailt annak a bizonyos illetőnek. Viszont ha hátrébb lépek 2 lépést, akkor látom magam, hogy most éppen belecsúsztam az automatikus reakcióimba és ebből a tágasabb, teresebb tudatállapotból újra tudom a türelmet gyakorolni önmagam irányában, hogy majd ez a helyzet is idővel javulni fog.
A türelem nem látványos, mégis mély változásokat hoz.
Először is csökken a belső sürgetés. Nem kell minden gondolatra azonnal reagálni.
Másodszor nő az önbizalom. Megtanulod, hogy kibírod a saját belső folyamataidat.
Harmadszor megjelenik a kedvesség önmagad felé.
A türelem megtanít barátságban maradni önmagaddal akkor is, amikor nem vagy kész. Ezt különösen akkor éreztem erősen, amikor még mindent teljesítményből próbáltam megoldani.
A szív nyitásához türelem kell, de érdemes á várni. Egy teljesen más minőségből fogod érzékelni a valóságot.
Ha szeretnéd elmélyíteni a gyakorlásod, úgy érzed, dolgod van a türelemmel, várlak szeretettel egyéni és csoportos alkalmaimon.
Ölelés, Zsuzsi
Forások:
Crane, R. S., Karunavira és Griffith, G. M. (2024) A mindfulness-tanár alapvető hozzáállásai. Ursus Libris Kiadó, Budapest.
Kabat-Zinn, J. (2015) Bárhová mész, ott vagy – Mindfulness meditáció a mindennapokban. Ursus Libris Kiadó, Budapest.
