
Nemrégiben Dr. Unoka Zsolt egyik posztja inspirált az együttérzéssel kapcsolatban. A coaching és tréneri szakmában is gyakran tapasztalom, hogy nehéz különbséget tennünk az együttérzés, az empátia és a szimpátia között.
Míg coachként és trénerként sokkal inkább empátiás készségeimre hagyatkozom, hogy bele tudjak helyezkedni mások helyzetébe – vagy éppen ezt tanítom a tréningek résztvevőinek –, addig magánemberként, a hozzám közel állókkal kapcsolatban, valamint mindfulness tanárként inkább az együttérzésből szeretnék működni.
De mit is jelent az együttérzés?
Nehéz szavakban megfogalmazni, hiszen ez is egy olyan emberi minőség, amely tapasztalás útján válik világossá. Saját szenvedéstörténetem tanított meg először az együttérzésre önmagammal szemben. Ahogy a szenvedésem csökkent, képessé váltam mások szenvedését is befogadni, és együttérzően cselekedni.
Mert az együttérzésben ott van a cselekvés is. Hogy mikor és hogyan, azt azonban a szív bölcsessége súgja meg. Ez a szívbölcsesség mindenkiben ott rejlik – a titok szerintem az, hogy nagyon kell figyelni rá.
Nekem először a zen, majd a mindfulness meditáció segített abban, hogy befelé figyeljek, és ráérezzek az együttérzés cselekvő minőségére. Ezt a gyakorlást a mai napig folytatom.
A buddhista hagyományban az együttérzés (karuṇā) nem sajnálat, és nem passzív elfogadás. Az együttérzés azt jelenti, hogy képes vagyok jelen lenni a szenvedéssel anélkül, hogy elfordulnék tőle, és képes vagyok válaszolni rá. Nem eltüntetni akarja a fájdalmat, hanem meghallja, komolyan veszi, majd felteszi a kérdést: mi csökkenti most a szenvedést?
Ebben a szemléletben az együttérzés nem pusztán érzelem, hanem szándék és cselekvés. Éppen ezért nem ellentéte az erőnek vagy a határhúzásnak. Ha egy helyzet árt, az együttérzés nem azt mondja, hogy maradj benne, légy türelmesebb vagy alkalmazkodóbb. Inkább azt kérdezi: valóban ez az út csökkenti a szenvedést, vagy éppen fenntartja azt?
Néha az együttérzés legőszintébb formája az, ha kilépünk abból, ami árt.
A buddhizmus nem tesz különbséget aközött, hogy mások felé vagy önmagunk felé fordul az együttérzés. A kettő ugyanannak a képességnek a két iránya. Ha nem vagyok együttérző magammal, az együttérzésem mások felé is hamar kifárad, kimerül, vagy önfeláldozássá torzul. Az önmagunk felé forduló együttérzés ezért nem önzés, hanem alapfeltétel.
A tanítások szerint az együttérzés önmagában nem elég, szüksége van bölcsességre is (prajñā). A bölcsesség segít felismerni, mikor gyógyít a maradás, és mikor gyógyít a kilépés. Mikor van szükség gyengéd jelenlétre, és mikor határozott döntésre. Ez az együttérzés érett, felnőtt formája.
Emlékszem, voltak olyan élményeim, amikor nem tudtam helyén kezelni azt, hogy kedves vagyok valakivel, majd a következő pillanatban határt húzok. Feszültség volt bennem: akkor most milyen is vagyok – kedves vagy elutasító?
Amikor kedves vagyok, akkor kedvelnek. Amikor határt húzok, akkor kiderül, hogy mégsem vagyok olyan kedves.
Az integrációs folyamataim során azonban megtanultam, hogy mindkét minőségnek van létjogosultsága, helyzetfüggően, a szívem bölcsességére hallgatva.
Számomra a buddhista együttérzés nem azt jelenti, hogy mindig kedvesnek vagy engedékenynek kell lennem, hanem azt, hogy őszinte vagyok a szenvedéssel kapcsolatban – magamban is. Néha ez megengedést, elfogadást és megnyugtatást jelent. Máskor tiszta, bátor határhúzást.
Mindkettő ugyanabból a forrásból fakad: abból a szándékból, hogy csökkenjen a szenvedés.
A „fierce self-compassion” a mindfulness és az ön-együttérzés egyik irányzata, amelyet főként Kristin Neff és Chris Germer munkásságához kötnek.
A fierce self-compassion nem a „gyengéd, vigasztaló” önszeretet, hanem az a belső erő, amely megálljt parancsol annak, ami árt, kiáll önmagadért, határokat húz, és cselekvésre ösztönöz, amikor változásra van szükség.
A Mindful Self-Compassion (MSC) három alappillérre épít:
önmagunkkal való kedvességre, a közös emberi tapasztalat felismerésére, és a tudatos jelenlétre.
A mindfulness segít észrevenni, hogy szenvedsz vagy igazságtalanság ér:
„Ez most fáj. Ez nem oké.”
A fierce self-compassion erre válaszol:
„Megérdemlem a védelmet. Teszek valamit magamért.”
Az ön-együttérzésnek két arca van.
A gyengéd (tender) ön-együttérzésben benne van önmagunk megnyugtatása, megvigasztalása és elfogadása:
„Rendben van, hogy most így érzek.”
Ezzel párhuzamosan – a legjobb fordításom szerint – a határhúzó-cselekvő (fierce) ön-együttérzés magába foglalja határaink meghúzását, a bátorságot, hogy kiálljunk magunkért, valamint az igazságosságra való törekvést. Például akkor, amikor bántanak, és megvédjük önmagunkat:
„Ez nem elfogadható. Változtatni fogok.”
Talán eddig nem figyeltél fel rá, de életed számos területén már megjelenhetett a határhúzó-cselekvő ön-együttérzés. Amikor nem mondasz igent egy túlterhelő kérésre, amikor kilépsz egy mérgező kapcsolatból, amikor kiállsz magadért, amikor sértés ér, vagy amikor hibázol, és az önostorozás helyett helyrehozod, amit lehet.
Röviden: a fierce self-compassion az a belső erő, amely szeretetből megvéd téged. Ez az erő ugyanúgy művelhető a mindfulness eszközeivel, mint a türelem, a kíváncsiság vagy az elfogadás.
A mindfulness ugyanis jóval több, mint a figyelem puszta irányítása.
Olvasd el ezeket a cikkeket is:
Ha szeretnéd mélyebben is fejleszteni az önegyüttérzés képességét, látogass el a magánszemélyeknek szóló oldalamra, ahol részletesen bemutatom a lehetőségeket.
Ezen kívül tartok mélyülő önegyüttérzés workshopokat is havonta egyszer, ahol szeretettel várlak.
Ölelés,
Zsuzsi
Jelentkezz az ingyenes 7 napos mini mindfulness tréningemre, ahol 7 napon keresztül napi 6 perces gyakorlásokban kipróbálhatsz különböző mindfulness gyakorlatokat. Kapsz egy ízelítőt a mindfulness-alapú stresszcsökkentés szemléletéből és gyakorlataiból.
Dr. Nyitray Kornélia (MindfulNelly) életmódorvos, nemzetközileg akkreditált mindfulness tanár és tanárképző tréner. Több mint tíz éve tart tanfolyamokat, 2020 óta a magyar tanárképzésben is részt vesz. Traumaszenzitív, szomatikus és mozgásalapú (jóga, do-in) elemekkel dolgozik. A Magyar Mindfulness és Kontemplatív Egyesület, valamint a Mindfulness Hálózat és Alapítvány alapító tagjaként jelentősen hozzájárult a módszer hazai elterjedéséhez.
Róza Ráchel klinikai szakpszichológus, aki egyéni és csoportos pszichoterápiákat vezet. Emellett 2019-ben egy természetes módon növekvő női közösséget hozott létre, mert azt tapasztalja, hogy ma sok nő elszigetelten él, hiányzó megtartó kapcsolatban, kevés térrel arra, hogy valóban megszólalhasson.
Munkájának és kutatói érdeklődésének középpontjában az áll, hogy a női identitás alapvetően kapcsolatokban formálódik, és hogy a közeli kapcsolatokban elszenvedett sérülések nemcsak az önképet, hanem a hangot is érintik. Sok nő számára a trauma nem egyetlen, jól körülhatárolható esemény, hanem ismétlődő, kapcsolati helyzetek sorozata, aminek következtében a hang nemcsak elcsendesül, hanem szétesetté, töredezetté vagy torzulttá válik. A pszichoterápiában és a közösségi terekben egyaránt azt kíséri, hogyan lehet biztonságos relációs térben újra megszólalni, és hogyan találhat vissza egy nő a saját, önazonos hangjához.
Nem gyors válaszokat ad, hanem jelenlétet kínál ott, ahol a hang új formát ölthet.
Szakmai alapjait az ELTE Pszichológiai Karán szerezte, ahol szervezet-, munka- és döntéspszichológiai, valamint életvezetési és tanácsadási szemléletben tanult. Később a Debreceni Egyetemen klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusként mélyítette tudását. Módszertani eszköztárát tudatosan építette tovább: autogén tréning és relaxációs módszerspecifikus képzés, buddhista meditációs önismereti munka, valamint vezetői coaching pszichológus képzés is meghatározó része szakmai útjának.
Munkájában központi szerepet kap a tudatos jelenléttel (mindfulness) való munka és anti-stigmatizáló szemlélet, amely terápiás és szervezeti környezetben egyaránt iránytűként szolgál.