Menkó Zsuzsi | Mindfulness-tanár és coach
Sokszor utolsó pillanatban indulok el itthonról. Közel van a villamosmegálló, de oda is már futni szoktam, nehogy pont lekéssem a következő villamost. Persze hiába futottam, a megállóban elkezdődik a feszült várakozás; nézek balra, sokáig, kitartóan, mintha azzal hamarabb megérkezne. Apó feszültséggel teli percek ezek. Aztán amikor látom a sárga járművet bekanyarodni, hirtelen megkönnyebbülök. A türelmetlenség feszültsége a testben átváltott egyfajta melegségbe, ellazulásba a testben, mint amikor több, mint egy óra várakozás után farkaséhesen az étteremben kihozzák a várva várt ételt, és sóvágásod kielégülésre talált.
Amikor 2021-ben elvégeztem a coach képzést, azt gondoltam, hogy a képzés után én coach vagyok (papíron egyébként az), és majd úgy valahogy lesznek ügyfeleim. De nem így történt, és ezzel nem vagyok egyedül. Jártam coach-hoz, hogy lássam a következő lépést, amit meg kell tennem azért, hogy azt dolgozhassam, amit szeretek és még meg is fizetik. Az első évben nagyon türelmetlen voltam, mikor jönnek már a lehetőségek, de még nem jöttek. Építkezésről szólt. A második évben is türelmetlenség irányította az életem: összehasonlítás a környezetemmel, feszültség és szorongás, hogy én még nem tartok ott, ahol tartani kéne. Nekem a zen buddhista praxisom csendesítette le ezt a hangot, hogy valahol tartanom kellene. A türelemmel, mint erőforrással viszont tudatosabban mindfulness-tanárként kezdtem el dolgozni.
Ebben az írásban a türelemről fogok írni; miért vagyunk türelmetlenek, mit érzékelünk, amikor türelmesek vagyunk szemben azzal, amikor nem vagyunk azok. Végezetül megosztok néhány jógyakorlatot, hogyan tudod te is a türelmet gyakorolni, akár van meditációs tapasztalatod, akár nincs.
A modern működés egyik alapmintája a gyorsaság. Ezt én is sokáig természetesnek vettem. Gyors válasz, gyors döntés, gyors fejlődés, gyors megoldás. Sokszor még a belső folyamatainkat is sürgetjük. Legyél nyugodt. Légy motivált. Ne érezz így. Haladj túl rajta.
A sürgetettség érzése nem véletlen. Az idegrendszerünk veszélyhelyzetként értelmezi a túlterhelést. Amikor sok az inger, kevés a kontroll és magasak az elvárások, a test stresszreakcióba lép. Ilyenkor az amygdala (stresszfolyamatokért felelős egyik főbb agyi terület) gyors válaszra kapcsol és riaszt. A figyelem beszűkül, és az elménk megoldani akar, nem jelen lenni. Jon Kabat-Zinn szerint a modern ember gyakran automata üzemmódban él, és észre sem veszi, hogy elveszíti a kapcsolatot a pillanattal. A Báhová mész, ott vagy című könyvében azt írja, hogy nem a körülmények gyorsulnak fel igazán, hanem mi szokunk hozzá ahhoz, hogy folyton előrébb akarunk járni, mint ahol éppen vagyunk.
Habár a környezet gyorsan változik, mi tesszük magunkra azt a nyomást, hogy mindennel lépést kell tartani. Mondhatnánk, hogy a társadalom teszi ránk, de ez szerintem a felelősség hárítása lenne.
Ez a belső rohanás sokszor abból fakad, hogy az értékünket a teljesítményhez kötjük. Ha haladok, rendben vagyok. Ha megállok, lemaradok. Az agyunk veszélyként éli meg, hogy kimaradunk, lemaradunk, elmaradunk attól a csoporttól, ahova tartozni szeretnénk. És ez evolúciósan és pszichológiai szempontból is valós veszélyként értelmezhető. Na de tényleg ha kimaradunk, akkor egyedül maradunk? A mindfulness gyakorlása épp ennek az ellenkezőjét tanítja: a jelen pillanatban már eleve ott van az a teljesség, amit keresünk, csak ritkán adunk magunknak időt, hogy észrevegyük.
A mindfulness gyakorlásban gyakran találkozunk azzal, hogy a résztvevő már az első meditáció után jobban akarja érezni magát. Ha nem sikerül, csalódik. Olyan helyzetek is gyakran előfordulnak, hogy mondjuk egy testpásztázás közben a résztvevőt nem hagyják nyugodni az elintézendő dolgok, fejben legszívesebben megoldaná őket, de feszíti, hogy most a testére kellene figyelnie, így valójában a probléma is megoldatlan marad és jelen lenni sem tudott. Szerencsére minden tapasztalat érvényes és lehet vele dolgozni a feldolgozás során.
A mindfulness nem azt tanítja, hogyan szüntesd meg magadban a nehézséget, hanem azt, hogyan maradj vele kapcsolatban. És ehhez szükséges meghívni a türelmet magunkban. A türelem segít lelassulni és együttmaradni azzal, ami van. A türelem csökkenti annak a feszültségét, hogy most valahol máshol kellene lennünk, valami mást kellene csinálnunk.
A szakirodalom a mindfulness gyakorlást három kulcs területen keresztül vezeti föl: szándék, figyelem és hozzáállás meghatáozása.
A szándék ad irányt. Mi a szándéka a mai gyakorlásodnak? Például, hogy jelen legyünk a testben, kilépjünk a robotpilóta üzemmódból, gyakoroljuk az önmagunk felé táplált együttérzést.
Mire irányítjuk a figyelmet a gyakorlás során. Testérzetek, légzés, gondolatok, érzelmek? Ez a gyakorlatban nem is olyan egyszerű. Ezért a mindfulness gyakorlásainkat megtámogatja 8 alapvető hozzáállás, amikhez mind erőforrásként nyúlhatunk, annak érdekében, hogy a szándékunk irányában haladjon a gyakorlás.
A hozzáállás inkább azt jelöli, hogy a figyelem hogyan áramlik, nem pedig azt, mire vonatkozik. Gemma Griffith gyakran hangsúlyozza, hogy a figyelem gyengéd irányítása fontosabb, mint a tökéletes fókusz. A gyakorlást átjárja egy barátságos, kedves hozzáállás ítélkezés, kritika és erőlködés helyett. A tapasztalatok elutasítása helyett egy megengedő hozzáállást gyakorlunk, amiben ott rejtőzik a bizalom is, a tapasztalatok érvényességében és a folyamatba vetett hit.
Meditáció közben gyakran észrevesszük, mennyire gyors eredményt várunk. Csendet akarunk, nyugalmat, különleges élményt. Amikor nem jön, feszültség keletkezik.
A türelem itt azt jelenti, hogy engedem a tapasztalatot olyannak lenni, amilyen. Ha zaklatott, akkor zaklatott. Ha unalmas, akkor unalmas.
Amikor türelmesek vagyunk, felismerjük, hogy a dolgok csak a magunk idejében jöhetnek létre. Amikor egy nehéz testi érzet felé fordulunk, a türelem támogat meg minket, hogy bízzunk abban, hogy majd egyszer ez az érzet is változik. Amikor a figyelem már huszadjára kalandozik el, pedig még csak 5 perc telt el a gyakorlás kezdete óta, akkor a türelem ad támogatást. Hogy huszonegyedgyére is ugyanazzal a nyugalommal irányítsuk vissza azt oda, ahol éppen tartottunk. Amikor figyelmünket a testre kellene irányítani, helyette pedig mi már a befejezetlen munkánkon gondolkodunk, akkor ha sikerül meghívni a türelem minőségét, csökkenthetjük a belső feszültségét annak, hogy most éppen valami mást csinálunk a munka helyett. A figyelmünk még nem ott van, hanem itt, a jelen pillanatban.
Sokan azt hiszik, hogy türelmesnek lenni azt jelenti, kibírni valamit. Valójában azt jelenti, kapcsolatban maradni vele.
A buddhista hagyományban a türelem, ksanti, az egyik alapvető erény. Nem elfojtást jelent, hanem azt a képességet, hogy nyitottan maradunk a tapasztalatunkkal, akkor is, ha kényelmetlen. A türelem aktív jelenlét. Megengedem, hogy a dolgok a saját ritmusukban bontakozzanak ki, anélkül, hogy erőszakot tennék magamon.
A buddhista szemlélet szerint a szenvedés gyakran abból fakad, hogy mást akarunk, mint ami éppen van. Vagyis sóvárgunk egy vágyott állapot, vágyott jövő után. A türelem ebben segít: nem gyorsítani akar, hanem meglágyítani az ellenállást. Amikor türelmes vagyok magammal, akkor nem menekülök el az élmény elől, hanem kapcsolatban maradok vele.
Ez a minőség nagyon közel áll ahhoz, amit Jon Kabat-Zinn is hangsúlyoz: a mindfulness nem önmagunk megjavítás, hanem önmagunk felé való együttérző odafordulás.
Például segített jelen lenni a hétköznapjaimban, amikor még nem azt csináltam amit szerettem, de már láttam, hova szeretnék eljutni. Segített jelen lenni akkor, amikor már szívből csináltam valamit, de a külvilág még nem értékelte a munkámat. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy amikor észrevettem, hogy már megint mások életével hasonlítom össze a sajátom és ez bennem feszültséget kelt, akkor a figyelmemet szelíden, de határozottan vissza tudtam irányítani a jelen pillanatra, ahol nincsenek itt azok a „mások”, hanem csak én és a feladataim, a kellemes -szívügy- feladatok és a kellemetlen- kötelesség- feladatok is. Azok, amikre szükséges volt is most is az a figyelmem irányítani, hogy növekedjek, fejlődjek, a helyemre kerüljek.
Vagy az apróságokban. A villamosmegállóban ahelyett, hogy idegesen várnám a villamost, az idegesség megjelenésénél figyelmemet odairányítom és együtt lélegzek ezzel az érzéssel, ami fokozatosan el is csendesül. Talán még élvezni is tudom a várakozást még akkor is, ha sietnék. És lám, egyszer csak itt van a villamos. Akár idegesen vártam, akár nyugodtan, siettetni úgysem tudtam volna.
Számos helyzetben a mai napig elbukom a türelem gyakorlását illetően: amikor valaki nem válaszol gyorsan egy megkeresésemre, türelmetlenné válok és automatikus reakcióim irányítanak. Gyorsan írok még egy kellően sürgető emailt annak a bizonyos illetőnek. Viszont ha hátrébb lépek 2 lépést, akkor látom magam, hogy most éppen belecsúsztam az automatikus reakcióimba és ebből a tágasabb, teresebb tudatállapotból újra tudom a türelmet gyakorolni önmagam irányában, hogy majd ez a helyzet is idővel javulni fog.
A türelem nem látványos, mégis mély változásokat hoz.
Először is csökken a belső sürgetés. Nem kell minden gondolatra azonnal reagálni.
Másodszor nő az önbizalom. Megtanulod, hogy kibírod a saját belső folyamataidat.
Harmadszor megjelenik a kedvesség önmagad felé.
A türelem megtanít barátságban maradni önmagaddal akkor is, amikor nem vagy kész. Ezt különösen akkor éreztem erősen, amikor még mindent teljesítményből próbáltam megoldani.
A szív nyitásához türelem kell, de érdemes á várni. Egy teljesen más minőségből fogod érzékelni a valóságot.
Ha szeretnéd elmélyíteni a gyakorlásod, úgy érzed, dolgod van a türelemmel, várlak szeretettel egyéni és csoportos alkalmaimon.
Ölelés, Zsuzsi
Forások:
Crane, R. S., Karunavira és Griffith, G. M. (2024) A mindfulness-tanár alapvető erőforrásai. Ursus Libris Kiadó, Budapest.
Kabat-Zinn, J. (2015) Bárhová mész, ott vagy – Mindfulness meditáció a mindennapokban. Ursus Libris Kiadó, Budapest.
Dr. Nyitray Kornélia (MindfulNelly) életmódorvos, nemzetközileg akkreditált mindfulness tanár és tanárképző tréner. Több mint tíz éve tart tanfolyamokat, 2020 óta a magyar tanárképzésben is részt vesz. Traumaszenzitív, szomatikus és mozgásalapú (jóga, do-in) elemekkel dolgozik. A Magyar Mindfulness és Kontemplatív Egyesület, valamint a Mindfulness Hálózat és Alapítvány alapító tagjaként jelentősen hozzájárult a módszer hazai elterjedéséhez.
Róza Ráchel klinikai szakpszichológus, aki egyéni és csoportos pszichoterápiákat vezet. Emellett 2019-ben egy természetes módon növekvő női közösséget hozott létre, mert azt tapasztalja, hogy ma sok nő elszigetelten él, hiányzó megtartó kapcsolatban, kevés térrel arra, hogy valóban megszólalhasson.
Munkájának és kutatói érdeklődésének középpontjában az áll, hogy a női identitás alapvetően kapcsolatokban formálódik, és hogy a közeli kapcsolatokban elszenvedett sérülések nemcsak az önképet, hanem a hangot is érintik. Sok nő számára a trauma nem egyetlen, jól körülhatárolható esemény, hanem ismétlődő, kapcsolati helyzetek sorozata, aminek következtében a hang nemcsak elcsendesül, hanem szétesetté, töredezetté vagy torzulttá válik. A pszichoterápiában és a közösségi terekben egyaránt azt kíséri, hogyan lehet biztonságos relációs térben újra megszólalni, és hogyan találhat vissza egy nő a saját, önazonos hangjához.
Nem gyors válaszokat ad, hanem jelenlétet kínál ott, ahol a hang új formát ölthet.
Szakmai alapjait az ELTE Pszichológiai Karán szerezte, ahol szervezet-, munka- és döntéspszichológiai, valamint életvezetési és tanácsadási szemléletben tanult. Később a Debreceni Egyetemen klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusként mélyítette tudását. Módszertani eszköztárát tudatosan építette tovább: autogén tréning és relaxációs módszerspecifikus képzés, buddhista meditációs önismereti munka, valamint vezetői coaching pszichológus képzés is meghatározó része szakmai útjának.
Munkájában központi szerepet kap a tudatos jelenléttel (mindfulness) való munka és anti-stigmatizáló szemlélet, amely terápiás és szervezeti környezetben egyaránt iránytűként szolgál.