
Szinte mindannyian ismerjük azt a belső hangot, amely akkor szólal meg, amikor valami nem sikerül. Amikor hibázunk, amikor egy fontos beszélgetés rosszul alakul, amikor utólag rájövünk, hogy máshogy kellett volna reagálnunk. Sokszor nem is a külső visszajelzés a legfájdalmasabb, hanem az, ahogyan ilyenkor saját magunkhoz beszélünk. Ez a belső kritikus szigorú hangja, amely hűséges, de sokszor bántó kísérőként van jelen az életünkben. Pedig milyen jól esne néha, ha ezekben a pillanatokban egy kedves barát vagy családtag együttérző hangját hallanánk. Milyen jól esne néha önegyüttérzően bánni magunkkal!
A cikkben bemutatom, hogyan tudod a belső kritikusod szigorú hangját az önegyüttérzés kedves és konstruktívan motiváló hangjává átalakítani.
Minannyiunkkal előfordul, hogy bíráljuk, kritizáljuk magunkat. Elképzelhető, hogy egy munkahelyi prezentáció után az járt a fejedben, hogy ezt jobban kellett volna csinálnom. Vagy egy családi vita után még órákig pörögtek benned a gondolatok arról, hogy ezt nem lett volna szabad így mondani. Van, aki egy apró hiba után is napokig hordozza magában ezt a belső feszültséget. Ilyenkor a belső kritikus hangja gyakran keményebb, mint bárki másé. De lerántom a leplet, még a posztokban sikeresnek tűnő barátaid is kritikusak magukkal és élnek meg nehéz érzéseket.
Sokan úgy nőttünk fel, hogy azt tanultuk: az önkritika segít fejlődni. Ha szigorúak vagyunk magunkhoz, akkor majd jobbak leszünk. A valóságban azonban ez a belső hang sokszor inkább beszűkíti a gondolkodásunkat. Amikor a belső kritikus vezeti a gondolatainkat, gyakran szégyent, feszültséget vagy szorongást élünk át. Ilyenkor az idegrendszerünk fenyegetést érzékel, és a figyelmünk beszűkül. Még aki gyakorlott meditáló, ismeri a mindfulness alapgyakorlatait, nekik is kihívást jelentenek a hibázási helyzetek. Ő bennük is elindul a negatív gondolati spirál és a szégyen érzése, hogy nem vagyok elég jó.
Ez az oka annak, hogy egy hiba után sok ember nem tanulni kezd a helyzetből, hanem inkább elkerülni próbálja azt. Például legközelebb már nem mer megszólalni egy megbeszélésen, vagy inkább nem vállal új feladatot.
A belső kritika ilyenkor nem motivációt ad, hanem védekezést indít el.
Kristin Neff kutatásai szerint sok ember az önértékelését az úgynevezett önérzetre építi. Ez azt jelenti, hogy akkor érezzük magunkat értékesnek, amikor jól teljesítünk. Ha sikerül egy vizsga, ha megdicsérnek a munkahelyen, ha jól alakul egy projekt, akkor könnyen érezzük magunkat kompetensnek és rendben lévőnek.
Amikor viszont hibázunk, ugyanaz a rendszer hirtelen ellenünk fordul. A belső hang azt mondja: ezt nem kellett volna elrontani. Miért nem figyeltél jobban. Mások biztos jobban csinálták volna.
Sok ember életében ez a dinamika nagyon korán kialakul. Gondolj csak arra, amikor gyerekként hibáztál valamiben. Lehet, hogy egy dolgozatban rossz jegyet kaptál, vagy valamit elrontottál. Ha ilyenkor azt tanultuk meg, hogy a hiba egyenlő azzal, hogy valami nincs rendben velünk, akkor ez a belső hang később is velünk marad.
Felnőttként ez megjelenhet például egy párkapcsolatban. Valaki egy vita után napokig ostorozza magát: miért mondtam ezt, miért reagáltam így. Másoknál a munkahelyen jelenik meg ez a minta. Egy apró hiba után úgy érzik, mintha az egész teljesítményük megkérdőjeleződne.
Az önegyüttérzés egészen más alapra épül. Nem azt mondja, hogy a hibák rendben vannak vagy hogy nem kell felelősséget vállalni. Inkább azt tanítja meg, hogyan maradhatunk kapcsolatban önmagunkkal akkor is, amikor nehéz helyzetbe kerülünk.
Amikor valaki együttérző módon fordul önmaga felé, képes felismerni, hogy most fájdalmat vagy csalódást él át. Akikben mélyen gyökerezik a szégyen érzése – az a tapasztalat, hogy valahogy nem elfogadhatók a világ számára –, náluk időről időre megjelenik ez az nem túl kellemes érzés, még akkor is ha tapasztalt mindfulness gyakorló. Vagy önegyüttérzés gyakorló. Ugyanakkor az tudatos önegyüttérzés lépései segítik elismerni, elfogadni és tartalmazni ezeket az érzéseket és elutasítás helyett segítenek inkább a konstruktív cselekvés irányába el mozdulni. Aki gyakorolja a tudatos önegyüttérzést, az első lépésként nem kezd el azonnal támadni saját maga ellen.
Gondolj például egy barátodra. Ha egy közeli barátod elront valamit, valószínűleg nem azt mondod neki, hogy milyen béna voltál. Inkább azt kérdezed: mi történt? Mit tanultál ebből? Hogyan lehetne legközelebb másképp?
Az önegyüttérzés ezt a fajta hozzáállást tanítja meg saját magunk felé.
A belső kritikus sokszor egészen hétköznapi helyzetekben jelenik meg.
Például amikor valaki elfelejt visszahívni egy fontos telefont, és utána órákig azon rágódik, hogy mennyire figyelmetlen volt. Vagy amikor egy szülő este lefekvés után azon gondolkodik, hogy ma sem volt elég türelmes a gyerekével. Másoknál a testükhöz kapcsolódó kritikák jelennek meg: miért nem sportolok többet, miért eszem így.
Ezek a gondolatok sokszor automatikusan érkeznek. Nem döntjük el tudatosan, hogy most kritikusak leszünk magunkkal. Egyszerűen megszólal egy hang a fejünkben.
A mindfulness és a tudatos önegyüttérzés gyakorlása segíthet abban, hogy ezt a hangot egy kicsit távolabbról is észrevegyük. Amikor észrevesszük, hogy most éppen a belső kritikus beszél, már egy lépést hátrébb tudunk lépni. A 8 hetes mindfulness-alapú tanfolyamok gyakorlatai, az, ahogy a tanár jelen van a teremben megtestesítik az együttérzés minségeit. Abban, ahogyan megengedően vezetem a meditációt, ahogy felajánlom, hogy gondoskodhatnak magukról, ahogy együttérzésemet fejezem ki egy-egy nehéz tapasztalattal kapcsolatban.
Az önegyüttérzés egyik egyszerű gyakorlata három lépésből áll.
Az első lépés a tudatos jelenlét. Ilyenkor megállunk egy pillanatra, és észrevesszük, mi történik bennünk. Például így: most csalódott vagyok. Most szégyent érzek. Most feszültség van bennem.
Ez az apró megállás sokszor már önmagában változást hoz, mert megszakítja az automatikus gondolatfolyamot.
A második lépés a közös emberi tapasztalat felismerése. Emlékeztethetjük magunkat arra, hogy mások is kerülnek hasonló helyzetekbe. Az emberi élet része, hogy hibázunk, elakadunk, néha elveszítjük a türelmünket.
Ez segít csökkenteni azt az érzést, hogy egyedül vagyunk a nehézségünkkel.
A harmadik lépés az együttérző odafordulás önmagunk felé. Ilyenkor feltehetünk egy egyszerű kérdést: mire lenne most szükségem ebben a helyzetben? Lehet, hogy egy kis pihenésre. Lehet, hogy egy őszinte beszélgetésre valakivel. Vagy arra, hogy levonjuk a tanulságot, és továbblépjünk.
Amikor valaki elkezdi gyakorolni az önegyüttérzést, gyakran egy új belső kapcsolat alakul ki. A belső kritikus hangja nem tűnik el teljesen, de már nem ő irányít mindent.
Egyre gyakrabban jelenik meg egy másik hang is. Egy olyan hang, amely képes kíváncsian ránézni a helyzetekre, és amely nemcsak a hibát látja, hanem a tanulás lehetőségét is.
Sok ember számára ez az egyik legnagyobb változás a mindfulness gyakorlásában. Nem az történik, hogy többé nem hibázunk. Hanem az, hogy másképp kezdünk reagálni ezekre a pillanatokra.
És talán itt kezdődik az igazi változás: abban a belső párbeszédben, ahogyan a legnehezebb pillanatokban önmagunkhoz fordulunk.
Amikor hibázunk, vagy kritikát kapunk, a belső kritikus gyakran nagyon gyorsan megszólal. A következő rövid gyakorlat segíthet abban, hogy ilyenkor ne sodródjunk automatikusan ezzel a hanggal, hanem egy kicsit tudatosabban tudjunk jelen lenni a helyzetben.
1.lépés – tudatos jelenlét
Először állj meg egy pillanatra. Nem kell hosszú meditációra gondolni. Elég néhány lassú lélegzet.
Kérdezd meg magadtól:
Mi történik most bennem?
Próbáld meg egyszerűen megnevezni az érzést. Például így: most csalódottságot érzek. Most feszültség van bennem. Most szégyent érzek.
Ez a kis megállás segít abban, hogy ne sodródj tovább automatikusan a gondolatokkal.
2. lépés – a közös emberi tapasztalat felismerése
A következő lépésben emlékeztesd magad arra, hogy a hibázás az emberi működés része. Nem csak te kerülsz ilyen helyzetbe.
Mondhatod például magadnak:
Ez egy nehéz pillanat. Mások is élnek át hasonló helyzeteket.
Ez a gondolat sokszor oldja azt az érzést, hogy egyedül vagyunk a problémánkkal
3.lépés – együttérző válasz önmagad felé
Most képzeld el, hogy egy jó barátod került ugyanebbe a helyzetbe. Mit mondanál neki?
Sokszor ilyesmit:
Értem, hogy ez most nehéz. Teljesen rendben van, hogy így érzel. Mit tanulhatnál ebből a helyzetből?
Most próbáld meg ezt a hangot saját magad felé is megengedni.
“A belső kritikusnak gyakran van egy jó szándéka: meg akar védeni a következő hibától. Az önegyüttérzés nem arról szól, hogy ezt a hangot elhallgattatjuk. Inkább arról, hogy mellé teszünk egy másik hangot is. Egy olyan hangot, amely egyszerre őszinte és támogató.”
Amikor ezt a gyakorlatot rendszeresen alkalmazzuk, lassan átalakulhat a belső párbeszédünk. A kritika mellett megjelenik a kíváncsiság és a megértés is. És innen már sokkal könnyebb valóban tanulni a tapasztalatainkból.
Olvasd el ezeket a cikkeket is:
Hogyan tarthatod a határaidat az önegyüttérzés segítségével
Hogyan támogatja az önegyüttérzés a traumafeldolgozást
Hogyan húzz határokat bűntudat nélkül?
Ha szeretnéd mélyebben is fejleszteni az önegyüttérzés képességét, látogass el a magánszemélyeknek szóló oldalamra, ahol részletesen bemutatom a lehetőségeket. Ha strukturált tanfolyamban gondolkodsz és szeretnéd a stresszcsökkentést az önegyüttérzés gyakorlásával is összekötne, jelentkezz hamarosan induló 8 hetes mindfulness-alapú stresszcsökkentő tanfolyamaim egyikére.
Ölelés, Zsuzsi
Jelentkezz az ingyenes 7 napos mini mindfulness tréningemre, ahol 7 napon keresztül napi 6 perces gyakorlásokban kipróbálhatsz különböző mindfulness gyakorlatokat. Kapsz egy ízelítőt a mindfulness-alapú stresszcsökkentés szemléletéből és gyakorlataiból.
Dr. Nyitray Kornélia (MindfulNelly) életmódorvos, nemzetközileg akkreditált mindfulness tanár és tanárképző tréner. Több mint tíz éve tart tanfolyamokat, 2020 óta a magyar tanárképzésben is részt vesz. Traumaszenzitív, szomatikus és mozgásalapú (jóga, do-in) elemekkel dolgozik. A Magyar Mindfulness és Kontemplatív Egyesület, valamint a Mindfulness Hálózat és Alapítvány alapító tagjaként jelentősen hozzájárult a módszer hazai elterjedéséhez.
Róza Ráchel klinikai szakpszichológus, aki egyéni és csoportos pszichoterápiákat vezet. Emellett 2019-ben egy természetes módon növekvő női közösséget hozott létre, mert azt tapasztalja, hogy ma sok nő elszigetelten él, hiányzó megtartó kapcsolatban, kevés térrel arra, hogy valóban megszólalhasson.
Munkájának és kutatói érdeklődésének középpontjában az áll, hogy a női identitás alapvetően kapcsolatokban formálódik, és hogy a közeli kapcsolatokban elszenvedett sérülések nemcsak az önképet, hanem a hangot is érintik. Sok nő számára a trauma nem egyetlen, jól körülhatárolható esemény, hanem ismétlődő, kapcsolati helyzetek sorozata, aminek következtében a hang nemcsak elcsendesül, hanem szétesetté, töredezetté vagy torzulttá válik. A pszichoterápiában és a közösségi terekben egyaránt azt kíséri, hogyan lehet biztonságos relációs térben újra megszólalni, és hogyan találhat vissza egy nő a saját, önazonos hangjához.
Nem gyors válaszokat ad, hanem jelenlétet kínál ott, ahol a hang új formát ölthet.
Szakmai alapjait az ELTE Pszichológiai Karán szerezte, ahol szervezet-, munka- és döntéspszichológiai, valamint életvezetési és tanácsadási szemléletben tanult. Később a Debreceni Egyetemen klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusként mélyítette tudását. Módszertani eszköztárát tudatosan építette tovább: autogén tréning és relaxációs módszerspecifikus képzés, buddhista meditációs önismereti munka, valamint vezetői coaching pszichológus képzés is meghatározó része szakmai útjának.
Munkájában központi szerepet kap a tudatos jelenléttel (mindfulness) való munka és anti-stigmatizáló szemlélet, amely terápiás és szervezeti környezetben egyaránt iránytűként szolgál.