Motiváció és gyakorlati útmutató lelki izomzatunk fejlesztéséhez

Inspirációm gondolataim tudatos átformáláshoz

Mindennapi tapasztalatom azt mutatja, hogy az embereknek nagy százaléka nehezen teszik túl magukat egy-egy bosszantó megjegyzésen, a forgalmi dugón vagy egy szabálytalanul közlekedő autós manőverén. Az utcában, ahol lakom, található egy kollégium, ahol a környék lakói időközönként kihívják a rendőrséget, mert zavarja őket a negyedévente rendezett kollégiumi rendezvényből kiszűrődő zaj. Jó pár éve még engem is zavart például a három házzal arrébb lévő kutya ugatása, de ma már fel se kelti a figyelmem. Tudok másra fókuszálni.

Az inspirációim a cikk megírásához az volt, hogy bemutassam, hogy tudatos gondolatátformálással hogyan lehet a szubjektív valóságunkat átformálni és ezáltal érzéseinket, magatartásunkat is megváltoztatni. Sok évvel ezelőtt ugyanis, amikor alvásproblémákkal küszködtem, mert egy aznapi bosszantó szituáció nem hagyott nyugodni már jóval lefekvés után sem, arra kezdtem el gondolni, hogy ezt a problémát este 11-kor nem fogom tudni megoldani, viszont az értékes alvásidőmből veszem el az időt azzal, hogy olyan dolgokon rágódom, aminek az itt és mostban nincs helye. Így problémámat elcsomagoltam másnap reggelre mondván, ezt a gondot majd holnap előveszem. Így szépen lassan kialakult bennem egy olyan magatartás, amivel "dobozolni" tudtam a feszültséget okozó problémáim, mert mindennel egyszerre nem tudtam foglalkozni. Képzeletben elraktam őket pihenni, amíg vissza nem tértem egyensúlyi állapotomba, ahol tiszta tudattal tudtam a megoldáson gondolkodni.

Figyelem energiánkat tudatosan tudjuk irányítani

Érzéseink felvállalása és megélése egészséges magatartás. Azonban nagyon sok minden dől el fejben, hogy ebben az érzésben meddig fogunk benne maradni. Tudatos hozzáállással alakíthatjuk érzelmi reakcióinkat, ami persze elköteleződést és sok gyakorlást igényel. Tapasztalatom alapján azok kezdenek el segítő, támogató szakemberhez fordulni, akiknek már gondot okoz, hogy életüknek jelentős részét negatív érzések (félelem, kudarc, feszültség, bosszankodás, harag, idegesség stb) teszik ki. Gondoljunk bele, mennyi energiát elvesz tőlünk, amikor még mindig azon bosszankodunk, hogy a múlt héten a főnök ordított velünk az értekezleten vagy hogy véletlen megsérült a kocsi lökhárítója. Nem örülnénk neki, ha meglenne az a szuperképességünk, hogy rugalmasan minél gyorsabban alkalmazkodjunk olyan szituációkhoz, ami váratlanul bosszúságot okozott nekünk? Amíg otthon is egy munkahelyi konfliktuson jár az eszed, az a családoddal tölthető értékes idődet veszi el. Ha a munkahelyeden is azon rágódsz, miért nem hívott még vissza egy számodra kedves személy, addig a munkádban sem fogsz tudni teljesíteni. Ezek mind-mind kisebb nagyobb egyéni stressz szituációk, aminek hatékony kezelése egy sor élettani és lelki károsodástól menthet meg minket. Mivel egyszerre csak egy érzést tudunk megélni (Feldmár és Büky, 2019), így a bosszankodás egy sor másik, a jelen pillanatnak megfelelő észleléstől és tapasztalástól veszik el a figyelmünket és energiánkat. Mi döntjük el, mibe fektetjük figyelem energiánkat, Csíkszentmihályi Mihály boldogságkutató szavaival élve a pszichikai energiánkat. Akik tudatosan foglalkoznak az éber figyelem, vagyis a manapság divatosnak számító mindfullness gyakorlással, azok megtanulják tudatukat a figyelem tárgyára összpontosítani (Kabat-Zinn 1994). Ez egyfajta gyakorlatias megközelítés, de kognitív -gondolati- síkon is el lehet indulni a változás irányába, aminek hatására változni fognak érzéseink és magatartásunk. A kulcsszavak a tudatosítás és felelősségvállalás az általunk teremtett valóságért. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor azt is beláthatjuk, hogy egy adott pillanatban dönthetünk úgy, máshogy gondolunk, érzünk és cselekszünk. Na de milyen képességre van szükségünk, hogy egy adott pillanatban ne borítsa el az elménk a stressz és frusztráció, viszont rugalmasan tudjunk alkalmazkodni a váratlan akadályokkal szemben?

A reziliencia a jövő emberének a szuperképessége

Korunk szakembereit egyre jobban foglalkoztatja az lelki reziliencia, vagyis - a hozzám egyik legközelebben álló megfogalmazás szerint - lelki rugalmas alkalmazkodó képességünk a folyamatosan változó környezettel szemben. A fizikából ismert rugalmasság szó a szilárd testeknek azt a tulajdonságát jelenti, hogy egy rájuk gyakorolt erő hatására alakjukat meg tudják változtatni -megnyúlnak-, majd az erőhatás megszűnésével visszanyerik eredeti alakjukat, újra egyensúlyba kerülnek. Ha a környezetemben bekövetkezett változások új valóságot hoznak létre, ragaszkodni saját szubjektív valóságunkhoz nagymérték feszültséggel fog járni. Így érdeme átgondolni, megéri-e ezt a szubjektív valóságot a környezetet formálni a feszültség csökkentése végett. 

Rezilienciánk fejleszthető!

Az egyes szilárd testek rugalmas viselkedése más és más. Olyanok is akadnak, amelyeknek az ellenálló képessége növelhető edzés hatására. Mi emberek is ilyenek vagyunk, többnyire mind mások, és mindannyiunknak van rugalmas alkalmazkodó képessége az élet kihívásaival, a folyamatosan változó környezettel szemben. Az emberi tudat is reziliens, aminek alap állapotát a genetikai tényezők, családi háttér és környezet jelentősen befolyásolja. A jó hír, hogy rugalmas alkalmazkodó képességünk edzhető, mint az acél, hogy nagyobb terheléseket is kibírjunk életünk folyamán.

Amikor jelen vagyok a pillanatban, megszűnik a feszültség

John Kabat-Zinn, az éberség meditáció megalkotója rávilágít, hogy a stressz az emberi állapot velejárója. Megtanulhatjuk megfigyelni a természetét és dolgozhatunk rajta, ami a meditációs gyakorlat lényege (Kabat-Zinn, 1994). Tudatunk felszíne folyton hullámzik, de megtanulhatunk lovagolni rajta. Ha egy üveglappal le akarnánk nyomni a hullámokat, hogy sima legyen, az csak még több feszültséget szül, ezért kell az áramlással együtt haladni. Számomra ez az egyik legszemléletesebb hasonlat arra, hogyan éljünk reziliensen feszültségmentes életet. Csíkszentmihályi Mihály boldogságkutató hasonló tapasztalásokat oszt meg a flow élményről: "olyan helyzetek ezek, melyben az illető szabadon annak szentelheti a figyelmét, hogy elérje célját, mivel nincs zavar, amelyben rendet kellene tennie és nincs olyan fenyegetés, amellyel szemben az Énnek meg kellene védenie magát. Ezt az állapotot neveztük "flow"-nak, áramlat-élménynek nevezzük" (Csíkszentmihályi 1991, o. 33).

Evolúciósan alkalmazkodásra és az egyensúly fenntartására vagyunk berendezkedve

Selye János (1976) világhírű tudós, stresszkutató biológiai szempontból közelíti meg a szervezet ellenállóképességének vizsgálatát. Alkalmazkodási energiánk véges, születésünkkor kaptunk és kimeríthető, ha nem vigyázunk. Azonban a stressz lehet jó stressz is, ami megedz és fejlődésre késztet minket. Evolúciós szempontból gondoljunk a zuzmókra, amik zord körülmények között is megtalálták az egyensúlyt önmaguk, és környezetük között. Vagy ott van a sivatagi kaktusz, aminek húsos, vízzel telített teste hónapokig kibírja a tűző napot és a csapadék-nélküliséget. Más szóval az élőlények mindent megtesznek a fajfenntartás és önfenntartás érdekében, amihez olyan nagymértékű alkalmazkodó képességre volt szükségük, ami túlélhette a környezet erőt próbáló viszontagságait évmilliókon keresztül.

Stressz-szituációink egyediek, de alkalmazkodó képessége mindenkinek van

Hogy kinek mi a stressz, az egyedileg dől el. Azonban az emberi szervezet nem specifikusan válaszol az őt ért igénybevételre, legyen az nagymértékű öröm, vagy bánat, hideg vagy meleg (Selye, 1976). A lényeg a szervezet újraalkalmazkodó képességén van, hogy újra egyensúlyt teremtsen. Ha akkora mértékű a környezeti hatás, hogy az már kellemetlen és káros (megbetegedést okoz), akkor distresszről -a hétköznapi értelemben vett stresszről- beszélünk. (A továbbiakban a stressz szót fogom használni a negatív stressz élményére.) Életünk legfőbb kihívása az alkalmazkodás a változásokkal szemben, vagyis a homeosztázis -egyensúly- fenntartása. Egy élőlény borítékolható, hogy megbetegszik, ha nem tudja kielégíteni szükségleteit és túl sokáig marad kiegyensúlyozatlan állapotban (Perls, 1973).

Mégis mitől függ, hogy különböző környezeti hatások máshogy hatnak ránk? A válasz az úgynevezett kondicionáló tényezőkben rejlik. Stressz hatására bekövetkező kémiai reakciók (hormonok kiválasztódása, idegi reakciók) mindenkinek a saját szervezetére jellemző "leggyengébb láncszemet" veszélyezteti a kondicionáló tényezők függvényében, legyen ez az agy, tüdő, szív, vese, gyomor stb. Vagyis alkalmazkodó képességünk függ életmódunktól (alvás, táplálkozás, éghajlat, gyógyszerek stb), illetve öröklött tulajdonságoktól és korábbi élményeinktől. Ezen kondicionáló tényezők közül az öröklött tulajdonságokon már nem, de minden máson tudunk változtatni ahhoz, hogy ellenállóbbak legyünk. Életmódunk feltérképezése és javítása jelentősen növeli a szervezet biokémiai reakciót a stresszel szemben. 

Ütköző szükségleteink stresszt okozhatnak

A különböző stresszorok nem csak élettanilag, de lelkileg is hatással vannak ránk. A lelki egyensúly fenntartása ugyanolyan fontos. Lelkünk egészsége kihat testünk egészségére. Testünk tudatos figyelésével észrevehetjük a kapcsolatot gondolataink, érzéseink és testi reakcióink között. Viszont ahogy evolúciósan a fajok a túlélésre (evés, alvás, menekülés) és fajfenntartásra törekednek, ezeket elégítik ki fontossági sorrendben, úgy lelkileg is egy sor szükséglettel állunk szemben nap mint nap. Amikor valaki coachingban azzal a nehéz helyzettel érkezik, hogy halmozottan sok stressz éri egy időpillanatban, meg kell vizsgálni, akár térképet is érdemes róla készíteni, milyen stresszt kiváltó szituációk vannak jelen egyszerre, azok között van-e összefüggés, és melyiknek a megszüntetésével kezdjünk el foglalkozni. Mi lenne az az egy probléma, amit ha azonnal megoldhatnék, jelentősen javulna az életminőségem? Hogyan változnának az érzéseim, milyen hozzáadott értéke lenne az életemnek, ha ez a probléma nem lenne? Sajnos ilyenkor jelentősen egyensúlyi energiaszintünk alatt vagyunk, és a stresszel való megküzdési energiánk közel a nullára csökkent. A többi probléma addig sorban áll, amíg fel nem szabadul annyi figyelem energiánk, hogy párhuzamosan több dolgot is tudjunk menedzselni. Valójában az egy időpillanatban jelen levő szükségleteinket rendszerezzük és próbáljuk az ütközéseket megszüntetni. Ahogy az oroszlán sem képes vadat ejteni, hogy etesse családját, amíg ő jól nem lakott, addig az embernek is legelőször saját magával kell empatizálnia, mielőtt mások igényeit is figyelembe tudná venni. Kölcsönkért egy barátom és ez bennem feszültséget okoz. Ha nem kellene számlákat fizetnem, talán nyugodt szívvel adnék is kölcsön, de aktuálisan az otthon biztonsága és a másokról való gondoskodás szükségleteim ütköznek egymással. Melyik aktuálisan a fontosabb? A feszültség, vagyis a stressz abból keletkezik, ha szükségleteink egy adott időpillanatban ütköznek, és nem tudjuk eldönteni, melyiket elégítsük ki elsőre. Tágabb értelembe véve döntenünk kell, és a döntéseinkkel járó következmények elfogadása jelenti a feszültség megszűnését.

Amikor hosszabb távon döntünk, értékeink mentén haladunk

Egy adott pillanatban jelenlevő ütköző szükségletek kielégítésére vonatkozó döntéseink sokszor a gyors helyzetmegoldást szolgálják. Azonban hosszú távon az értékeink mentén éljük életünk. Ha valaki számára az egészséges életmód az elsőszámú érték, akkor egy étteremben nem fog sok fejtörést okozni neki, hogy egy zöldségtál vagy egy hamburger között döntsön-e. Az, akinek a fenntarthatóság érték, otthonát is ezen érték mentén fogja tervezgetni. Akinek a bátorság előbbre való érték, mint az alkalmazkodás, annak cselekedeteiben mindig jelen lesz a megismerés utáni vágy társadalmi konvencióktól való függéssel szemben. Értékeink meghatározzák hosszútávú döntéseinket is. Ha fel tudjuk térképezni legfőbb értékeinket, és ezeket referenciapontokként alkalmazzuk egy-egy döntésünk során, nőni fog a rezilienciánk és csökkenni a döntéseinkkel járó feszültség. Értékeink egy idő után lényünk részévé válnak és kevesebb gondolkodással, inkább intuitívan fogunk cselekedni. Albert Camus és Jean-Paul Sartre egzisztencialista gondolkodók szerint az élet nem szolgál értelemmel, hanem azt nekünk embereknek kell megtölteni értékeken alapuló értelemrendszerrel. Ez mindenkinek egyéni feladata és nem szabad a felelősséget kívülre (egy példaképre, Istenre vagy a társadalomra) hárítani (Yalom, 1980). Egy újabb terület, ahol megjelenik az egyéni felelősségvállalás személyes értékrendszerünk megalkotásában. "Értelem, célok, értékek vagy ideálok nélküli élet ...komoly érzelmi feszültséget vált ki" (Yalom 1980, o. 505). Értékeink értelmet adnak az életünknek, amely mentén a motivációink újra felfedezhetők lesznek. Coachként azt tapasztalom, hogy sokszor vissza kell mennünk egészen a gyerekkorig, amikor még tudtunk vágyakozni, amikor még motiváltak voltunk, hogy felfedezzük valódi belső értékeinket és ne tévesszük össze őket a külvilág által támasztott követelményekkel.

Helyzetfüggő reziliencia, avagy pillanatnyi szükségletünk kielégítése mindig előbbre való lesz

Az is reziliencia, amikor helyzetfüggően értékeinkkel vagy életcélunkkal szemben tudunk dönteni, mert olyan körülmények közé szorultunk, ahol a szabad választási lehetőségeink korlátozottak. Abraham Maslow (1968) pszichológus, viselkedéskutató állította fel a szükségletek-piramisát. Az elmélet szerint ahhoz, hogy egy ember magasabb motivációkat is ki tudjon elégíteni (pl önmegvalósítás, önmeghaladás), ahhoz először élettani (evés, alvás) vagy a társas kapcsolatok iránti szükségletét is ki kell, hogy elégítse. Hogy saját példával éljek, nemrégiben kivontam a finomított szénhidrátokat a háztartásomból, hogy egészségesebben táplálkozzak, aminek hatása már most érezhető. Azonban vendégségben, ha nincsen választási lehetőségem, akkor rugalmasan állok az evés kérdéséhez, mert éhes vagyok, másfelől, pillanatnyilag fontosabb lesz számomra a csoporthoz való alkalmazkodás, ezért nem kezdek el problémát csinálni a kínálatból. A lényeg, hogy tudatosítsam, mit miért csinálok, hogy ne okozzon törést bennem az, hogy értékeimmel szembe mentem. Egy ügyfelem példája nagyon szemléletes. Új munkahelye lett, ahol a belépő napon kiderült, hogy nem tudnak neki céges autót adni, mert annak beszállítása rendelésre történik, és készlethiány miatt ennek a kategóriás jármű a várható szállítási ideje egy év. Ugyan fontos értékként jelenik meg számára a korrektség és jogszerűség, viszont a helyzetet gyorsan mérlegelve nem csinált problémát a kérdésből, hanem némi plusz pénz ellenében saját maga bérelt autót erre az átmeneti időszakra. Pillanatnyilag fontosabb volt számára a jó munkakapcsolat kialakítása és rugalmas hozzáállás tanúsítása, mint a "ragaszkodom a jogaimhoz" hozzáállás. Mérlegelte, hogy inkább rugalmasan alkalmazkodik, hogy megspórolja magának azt az időt és energiát, amit egyébként jogászkodással és idegeskedéssel töltene. Aki képes gyorsan átlátni, hogy egy adott pillanatban milyen választási lehetőségek akadnak és azok milyen következményekkel -előnyökkel és hátrányokkal- járnak, az elmondhatja, hogy nagyfokú rezilienciával rendelkezik.

A kapcsolati rezilienciánk edzése

Csíkszentmihályi szerint "örömet lelni az életben és egyúttal fejlődni is csak úgy lehet, hogy az entrópiából, amely az élet szükségszerű velejárója, megteremtjük a rend egy magasabb formáját. Ez azt jelenti, hogy az új lehetőségeket nem úgy fogjuk fel, mint elkerülendő vagy visszafojtandó dolgokat, hanem mint képességeink fejlesztésére és tanulásra kapott lehetőséget (Csíkszentmihályi 1991, o. 108). Az emberi személyiséget a környezetében kell vizsgálni. Ha elvonulunk egy farmra, ahol nem találkozunk emberekkel, összhangban és kiegyensúlyozottan élünk ugyan a természettel, de valójában ennek nem sok köze van a rezilienciához. Minthogy az ember szociális lény, a társas kapcsolatok éppúgy életünk részét képezik. Mivel az egyén csak a környezetén keresztül létezik, így viselkedése az egész mező függvénye (Maslow, 1968; Perls, 1973, Yalom, 1980). Aki a társas kapcsolatok elől kibúvót keres, az elzárkózik az elől, hogy eddze a lelkét a környezeti kihívásokkal szemben. Aki az elszigeteltséget választja, talán nagyfokú önállóságra tehet szert, de hosszú távon az elszigeteltségből adódó szorongás meg fog jelenni az életében (Yalom, 1980). Maslow a társas kapcsolatokat az emberi alapvető szükségletek hiearchiájába helyezi. A börtönökben is a legnagyobb büntetés a magánzárka volt és az is a mai napig. A társas kapcsolatok stresszorokkal teli kihívásaival szemben a rezilienciánk fog megvédeni, és paradox módon pont úgy növelhetjük lelki izomzatunkat, ha apránként bele-bele megyünk kapcsolati interakciókba. A reziliens személy fel tudja venni védőpáncélját ha kell, és le tudja rakni, amikor nincs rá szüksége. Bátorságot a szívéből merít, hogy tovább tudjon lépni az őt ért traumákon, hogy azok már ne befolyásolják a jelen eseményeit. "Könnyen nyíljon a szíved, ha jó társaságban vagy, és gyorsan csukódjon, ha rosszban" (Feldmár és Büky 2019, o. 66). A szeretet ereje biztonságot nyújt az emberi interakciók során. Ahol az önzetlen szeretet megjelenik, ott nem kell félni az intimitástól és levehetjük védőpáncélunk. Maslow megkülönbözteti a D-szeretetet (szükségleten alapuló) és B-szeretet (önzetlen, érett). Azokban a kapcsolatokban, ahol elvont értelemben a hasznosság elve szerint kötődnek, ők fenyegetőnek találják a másik azon tulajdonságait, amik nem kapcsolódnak az másik szükségletéhez (Maslow, 1968). Az érett, vagy önzetlen szeretet ismérve, hogy ha a két lény eggyé válás után mégis különválik, megőrzik integritásukat és egyéniségüket, ezáltal a kapcsolat bontásakor nem lép fel feszültség. Az eggyé válásuk során pedig megszületik egy új rendszer, amiben mindenki teszi a dolgát -autonómiát gyakorol-. Ezekben a kapcsolatokban a szeretet egyenlő a másik létezésének szeretetével. Akiknek nincs meg az önzetlen szeretet élménye, azoknak valószínű alapvető pszichológiai szükségleteik nem elégültek ki gyerekkorban, úgy mint a biztonság, a valahova tartozás, az önazonosság, a szeretet vagy az elfogadás (Yalom, 1980). Minden ott kezdődik, hogy előbb saját magunkkal kell olyan jó kapcsolatot ápolni, ami erős önszeretetet igényel. Integritásunk növelésével, önképünk erősítésével egyre empatikusabbak leszünk először magunkkal, majd másokkal, ami a tiszta szeretet megjelenését hagyja maga után. Feldmár sűrűn emlegeti, hogy az ő terápiás módszere nagyban hagyatkozik a szeretet erejére, vagyis szeretettel szépen lassan leolvasztható a másik védőpajzsa, hogy egy bántalmazásmentes térben fény derüljön a másik önvalójára. Ilyen biztonságos térben van lehetősége az embernek a társas interakciók által kiváltott legkülönbözőbb érzések megélésére, hogy aztán ezeket az érzéseket integrálhassa és "éles" szituációkban már ne a feszültség vegye át a helyet, hanem az az autentikus érzés, ami valójában két ember között megjelenik. A buddhisták meditációban gyakorolják a szerető kedvességet, míg Ercih Fromm (1959) pszichoanalitikus egy egész könyvet írt a szeretet művészetéről, mely szerint mélyről jövő szenvedély és kitartó tanulás árán a érett szeretet tapasztalása elsajátítható. Coachingban is arra törekszem, hogy egy szeretettel teli légkört, a másik létezésének feltétel nélküli elfogadásával egy biztonságos teret hozzak létre, ahol az ügyfelet sérülékenységének felvállalásával nem bántás, hanem elfogadás illeti.

Eddzük a stabilitásunkat, hogy megpihenhessünk benne

Az előzőekben láthattuk, hogy mind a fizika, biológia és lélektan törvénye szerint egy rendszer egyensúlyra törekszik. Egy rendszerben bekövetkező változások vagy annak elemeinek újrarendeződését, vagy az eredeti állapot visszaállítását vonják maguk után, de a cél a feszültség megszüntetése. A stressz az edzhet is minket, de ahogy minden sportolónak szüksége van pihenőidőre, úgy a lelki izomzatunk is elfárad a kihívásokkal teli élethez való folyamatos alkalmazkodás közepette és szeretne megpihenni. A reziliencia alapja az egyensúly. Ki lehet mozdulni és vissza kell térni stabilitásunkba, hogy erőt merítve -feltöltve a reziliencia tartályunkat- újabb problémákat tudjunk megoldani, vagy újra nekiveselkedhessünk a rajtmezőnek egy-egy megmérettetésnél. Bátorság szükséges ahhoz, hogy minden egyes alkalommal ki merjünk mozdulni az egyensúlyi állapotunkból azzal a tudattal, hogy ha leküzdjük a következő "stressz akadályt", megerősödve születünk újjá. Bizalom kell ahhoz, hogy elhiggyük, egy-egy ilyen próbatétel után stabilitásunk megtart majd minket. Szolid elhatározásra lesz szükségünk, hogy ezt az erőt próbáló lelki tréninget életünk során elvégezzük. Paradox módon stabilitásunk azáltal fog növekedni, minél több erőpróbát kiállt a lelkünk és a szívünk. Na de mi legyen az a legapróbb lépés, amit meg tudok tenni annak érdekében, hogy már kicsit kimozduljak az egyensúlyomból, de még meg tudjam magam tartani? Sokan terápiában kezdik és a traumáik "kibeszélése" révén oldódik a feszültség -akár sírással-. Rezilienciánk pedig nő, ha ezekben a nehéz helyzetekben nem vagyunk egyedül és a fájdalom megosztható (Feldmár és Büky, 2019). Paul Ch. Donders (2019) felsővezető tanácsadó a reziliencia hét faktora közül a múlttal való megbékélést említi az első lépésnek, hogy a jelenben tovább tudjunk lépni és kialakítsunk egy reziliens magatartást. Bizony könnyű ezt mondani, és mélyen empatizálok azokkal, akik terápiás munkában éppen magukon dolgoznak. Azonban ahogy én is feldolgoztam saját, mély traumáim, már nem tartom lehetetlennek, még ha az elején annak is látszott. Hiszem, hogy mindenkinek vele született potenciálja van a múlt sérüléseinek feldolgozására. És valóban, a coachingban ügyfeleimmel sokszor visszatekintünk a múltba olyan mértékig, hogy felismerjük, hogy a jelenben a múlt sémái, mintázatai hogyan akadályoznak meg minket a teljesebb, értelemmel teli társas élet elérésében. Bámulatos agyunk újraszerveződő képessége amit Kurt Goldstein neuro-pszichiáter agysérült katonákkal végzett munkájának tapasztalata is alátámaszt (Maslow, 1968). Aki bénulásból rehabilitálja izmait, először csak nagyon óvatos mozdulatokat tesz gyógytornász segítéségével, majd aki elhatározza, hogy komolyabb sportteljesítménybe fog, az megkeresi hozzá a megfelelő edzőt, aki szintén fokozatosan terhelve, pihenőidőszakokat is beiktatva készíti fel az illetőt a csúcsteljesítményre. A sportoló végül maga is képes lesz edzeni magát, mert meglesz hozzá a motivációja, elszántsága, akarása és nem utolsó sorban az a tudás, hogyan tudja önmagát is edzeni. A coachingot is hasonlóan fogom fel. Apró lépésenként haladunk előre, megismertetve az ügyfelet a saját tanulási képességével, a lelki izomzatát erősítő módszerekkel. Majd ha már elég erős ez az izomzat, egyedül is vissza tud vonulni stabilitásába, akkor önállóan-további coaching ülések nélkül- vetheti bele magát az élet sűrűjébe. Ez bárkinek sikerülhet, csak mindenkinek meg kell találnia azt az optimális stressz szintet, ami alatt edződhet. Ugyanakkor személyes hitvallásomat ezúton osztanám meg, miszerint mindenki annyit kap az élettől, amit elbír. Ha valaki úgy érezné, már megint sújtja az élet és ezt már nem lehet bírni, próbáljon rátekinteni a helyzetre abból a nézőpontból, hogy ezt az óriási nagy terhet itt és most azért kaptam, hogy a megküzdése révén fejlődjek, de legalábbis tanuljak valamit önmagamról. Ha éppen nem súlyt az élet, akkor is próbálgatni kell stressztűrő képességünket, hogy edzésben maradjunk. 

Alapszükségleteink kielégítése utat nyithat egy magasabb emberi természet kifejlődéséhez

Maslow (1968) motivációs elmélete szerint az emberi növekedés az élettörténet során állandóan zajló folyamat. Hiánymotivációnak nevezi, akiket elvont értelemben az alapszükségeltek kielégítése motivál, vagyis a szükséglet kielégítésével járó feszültség megszüntetése a fő cél. Ha a feszültség megszűnt, az ember elégedett. Az alkalmazkodást és az egyensúlyban maradás jó, mert csökkenti a fájdalmat. Azonban az stresszel is jár, mert az ember megreked az emberi létből fakadó természetes növekedési folyamatában, amit önmegvalósításnak nevez. Az ember a biztonság és a növekedés közötti választások lehetőségét mérlegeli egész életében. A kíváncsiság magasabb szükséglet, mint a biztonságra való törekvés, viszont a biztonság, a veszélynélküliség erősebb, mint a kíváncsiság. Így előbb a biztonságban kell tudnunk magunkat, mielőtt kíváncsian kitekintünk a világba. A tudás szorongásoldó is egyben, mert minél több információnk lesz először önmagunkról, majd a világról, annál inkább merünk elmozdulni a biztonságból a kíváncsiság irányába. Akiknek figyelmét már nem a folyamatos vészelhárítás köti le, azokat a növekedésre (pl. tanulás, kreativitás, jó embernek lenni, társadalmi ügyek támogatása stb.) való irányultság fogja motiválni, így a viselkedés lesz maga a cél. Saját tapasztalásom szerint a stabilitásban lenni jó, de egy ponton unalmassá válik, mert igényem van rá, hogy tágítsam a határiam, minél többet ismerjek meg magamból (adott szituációban magatartásomról) és a környezetemből. Egyszerre vonzó és félelmetes, mert ha nem ismerjük eléggé magunkat, nem tudjuk, mi vár ránk. Ezért kezdetben kilépni az egyensúlyunkból, visszatérni az egyensúlyunkba, csak finomam, apránként érdemes, ahogy egy gyermek is teszi, amikor éppen felfedezi a világot. Jó esetben ott van az anyukája vagy más támogató környezetk, aki megtartja, ha a gyerek kipróbált valamit, de akadályokba ütközött. Felnőttként is megtanulható saját stabilitásunk felépítése, még akinek nem volt szerencséje ezt gyerekként megélnie. Aki az életét értelem nélkülinek tekinti, fordulhat támogatásért, hogy újra motivációra találjon. Coachingban arra törekszem, hogy a felnőtt úgymond újratanulhasson felfedezni és ne féljen kimozdulni a komfort zónájából, mert kezdetben én tartom neki a teret, de később ezt önállóan fogja tudni végezni. A coaching folyamat során rengeteg kitérőt tehetünk: meg kell tanulni bízni az életben, magunkban, másokban, önfegyelmet gyakorolni, fókuszálni, önérvényesíteni, konstruktívan elemezni, kompetenciáinkat felismerni és kamatoztatni, a szenvedélyt felfedezni, ami mélyről motivál, értelmes célokat kitűzni, kedvességet és empátiát gyakorolni és még sorolhatnám. A felsorolás Paul Ch. Donders (2019) felsővezető tanácsadótól, coachtól jön, aki valamilyen formában csúcsteljesítményt elért embereket hozzáállását tanulmányozta az élet kihívásaihoz. A felsorolás nem teljeskörű és az ügyfél aktuális helyzetének elemzése után derül ki, mi a számára legoptimálisabb módja a rugalmas alkalmazkodó képességének növelésére. És a csavar, hogy mindezt az ügyfél fogja eldönteni, nem az edző. Szabadon dönthetünk arról, hogy jobbra vagy balra menjen, esetleg ne mozduljon. Ha balra indul el és teli van feszültséggel az az út, akkor legközelebb már lehet jobbra fog menni vagy kivár, amíg egy belső hang- nevezzük intuíciónak- meg nem súgja, merre tovább. "A türelem mindig egy választási lehetőség az elme nyugtalanságával és türelmetlenségével szemben" (Kabat-Zinn, 1994, o. 67). Ez egy türelemjáték, de csak is próbálgatással, kísérletezgetéssel fedezhetjük fel belső természetünket, amiket a gyermekkorban sejtszinten berögzült mintáink felnőtt korunkban elfedtek. Ha sikerül elég jól megismerni és felszínre hozni belső természetünket, akkor szinte már apró rezgésekből, intuitív pillanatokból érzeni fogjuk a korábban stressszel teli szituációkban alkalmazandó helyes magatartást vagy éppen döntést.

Ez is érdekelhet: Partnerség a coachingban

Felhasznált szakirodalom:

Csíkszentmihályi Mihály: A flow - Az áramlat - A tökéletes élmény pszichológiája, Akadémia kiadó, 1991

Donders, Paul Ch.: Reziliencia - Hogyan fejlesszük lelki ellenállóképességünket, és előzzük meg a kiégést? Harmat kiadó, 2022.

Feldmár András és Büky Dorottya: A lélek rugalmassága - Beszélgetés a rezilienciáról, HVG könyvek, 2019.

Fromm, Erich: A szeretet művészete, Helikon kiadó, 1956.

Kabat-Zinn, John: Bárhová mész, ott vagy - Éberségmeditáció a mindennapi életben, Ursus Libris könyvkiadó, 2009.

Maslow, Abraham: A lét pszichológiája felé, Gabo kiadó, 2021.

Perls, Fritz: A Gestalt-terápia alapvetése - Terápia testközelből, Ursus Libris könykiadó, 2004

Selye János: Stressz distressz nélkül, Akadémia kiadó, 1983.

Yalom, Irvin D.: Egzisztenciális pszichoterápia, Park könyvkiadó, 2019.