A munka és az identitás összefüggése
Az identitás azonosságot jelent, más szóval tisztában lenni önmagunkkal. Identitásunk egész életünkön át, inkább lépcsőzetesen, mint folyamatosan történik. Erik Ericson pszichológus szerint az énidentitás a szociális interakcióink során folyamatosan változik, fejlődik. Ahogy tudatosítjuk az önmagunkról alkotott képet, annál könnyebben fogunk tudni igent vagy nemet mondani bizonyos helyzetekben, annál tudatosabban tudjuk alakítani a környezetünket és annál öntudatosabban fogunk tudni viselkedni új társas interakciók során.
Az identitás egyik területe a szakmai identitás. Ez esetben is érdemes feltenni magunknak az alábbi három kérdést, amelynek a megválaszolása elsőre talán nem lesz egyszerű; Ki vagyok én? Merre tartok? Milyen értékeket tartok fontosnak?
Szakmai identitásunk
Képzeljük el, hogy az a munka, ami eddig kitöltötte az életünket, "biztos időtöltést" jelentett számunkra meghatározott keretek között holnaptól már nincs, nem létezik, nem dolgozunk. Hogyan éreznénk magunkat? Társulna-e hozzá veszteségérzés? A veszteségérzés mögött pontosan milyen érzések jelennének meg? Pánik? Félelem? Bizonytalanság? Honnan jönnek ezek az érzések?
Nem könnyű kérdések és azért írok erről a témáról, mert az elmúlt egy év önismereti utam alatt sokat tisztult a kép az identitás fogalmáról. A szakmai identitásom szorosan összefonódott azzal, hogy ki vagyok én, csakhogy valami mégsem volt jó. Ilyen helyzetben nem meglepő, ha azt mondom, hogy ha eltűnik a szakmai identitásom, megszűnök létezni. 2021 telén fájdalmas volt rálátni, hogy az a munka, amiben eddig sikeres voltam, nem szeretem csinálni. Akkor még nem tudtam, mit nem szeretek, csak annyit, hogy abban a keretrendszerben nem tudok tovább dolgozni. Így 2021 júniusában felmondtam azzal a szándékkal, hogy két hónap nyári szünet után kitalálom, mit szeretnék dolgozni a jövőben. Maga a felismerés és a cselekvés is nehéz volt, hogy kilépjek abból, amit nem szeretek, mert el kellett engednem olyan dolgokat, mint "biztos időtöltés", fizetés és szakmai identitás. Vagyis hogy az emberek eddig megítéltek valami alapján, és ez most hirtelen megszűnik. És ez utóbbit nagyon fontosnak tartom, hogy megkülönböztessem az emberek megítélését magamról és saját magam megítélését. De ha ez eddig nem én voltam, viszont ezt a képet rólam már elfogadták velem kapcsolatban, talán megszerették, akkor veszteségélményem lesz azzal, ha kilépek ebből a képből, mert felvállalom, hogy azok, akik eddig "ezt" a Zsuzsit bírták, lehet az "új" Zsuzsit már nem fogják. Emberi szükséglet a csoporthoz tartozás. Én életem egy pontján felvállaltam, inkább nem tartozom sehova, csak hogy valóban megtaláljam azt, ki vagyok én.
Aki akkor érzi elfogadhatónak, szerethetőnek magát, ha dolgozik, fontos pozíciót tölt be, netalán tán jó fizetést visz haza, akkor ezeknek az embereknek a munka elvesztése az identitásuk elvesztését is jelentheti egyben. Nálam is hasonlóan történt. Fiatal korom óta azt tanította a család, oktatás és a társadalom -társadalom azon szűk része, amiben én felnőttem-, hogy menj egyetemre, szerezz diplomát, legyen jó állásod és ekkor elfogadható leszel. Nekem ezt a nagyon erős és mélyről gyökerező hiedelemrendszert kellett újraértékelnem azáltal, hogy felnőtt koromra -kinek mikor adatik meg- el kezdtem alaposabban megismerni magam és tudatosítani az önmagamról alkotott képet. Korábban a szakmai identitásom meghatározta a személyes identitásom is; mérnök vagyok, energiaipari szakértő vagyok, diplomás vagyok stb. Akik ezt elismerték, az határozta meg azt a környezetet, amiben komfortosan mozgok. De ez csak egy történet volt, amit kreáltam magamnak, mert csak ezt ismertem, ezt az egyetlen szűk perspekítvát láttam egész életemben.
Ki vagyok én? Merre tartok? Milyen értékeket tartok fontosnak?
Miután tudatosítottam, hogy nem ez határoz meg engem és érdemes megtalálni azt a munkát, amit akkor is csinálnék, ha nem fizetnének érte, könnyebb volt az elengedése az előző életvitelemnek. Mérlegeltem, mennyi megtakarításom van és milyen költségek fognak felmerülni a következőkben. Az coaching irányába indultam el, azt éreztem, hogy akkor érzem jól magam, amikor emberekre őszintén oda tudok figyelni és azok őszintén megnyílnak. Aztán jött egy megkeresés, hogy vegyek részt egy innovatív start-up vállalkozás felépítésében. Azon gondolkodtam, hogy most újra az üzleties énrészemet kell használni és vajon ez is én vagyok, vagy ezt az oldalam csak azért erősítettem a korábbiakban, mert valamilyen képet szerettem volna fenntartani magamról. A nagyvállalati környezet kapcsolódott eddig össze nekem az üzleti világgal. Nem volt ismeretem, hogy lehetek üzletfejlesztő, ami nem a nagyvállalati struktúrához kapcsolódik. Nekem fontos érték, hogy az időmet én osszam be rugalmasan. Ezen kívül tisztáznom kellett, hogy mik a kompetenciáim. Tudatosítottam, hogy igenis képes vagyok üzleti és műszaki gondolkodásra, agilis és projektszemléletű vagyok. Ennek ellenére mégsem folytattam ezt a munkát. Talán ha majd egyszer a saját ötletemet kell felépíteni, akkor motiváltabb leszek, hogy újra elővegyem a projektszerű, üzleties gondolkodásom. Fizetésre alapvetően azért van szükségem, hogy az életem bizonyos területeit finanszírozni tudjam. Ezért fontos, hogy legalább egy olyan munkát tudjak végezni, amit megfizetnek. Ettől függetlenül erősítem magamban, hogy nem a fizetés mértéke határozza meg, ki vagyok én. Feldmár Andrástól olvastam még korábban, hogy olyan munkát végezzünk, amit akkor is csinálnánk, ha nem fizetnének érte. Korábban ezt nem értettem, miért dolgozna valaki, ha nem fizetnek érte, de ezt a kérdést ma már máshogy értelmezem. Emberekkel akkor is szívesen beszélgetek és figyelek rájuk, ha nem fizetnek érte. Aztán ha ezt jól csinálom és mások érzik, hogy tényleg odafigyelek és ez nekik hasznos, akkor majd meg is fognak fizetni érte.
Mérnökből coach, üzletfejlesztő, kreatív önkéntes
Jelenleg azon dolgozom, hogy olyan tevékenységeket integráljak az életembe, amik nem kötelességérzettel, hanem örömmel töltenek el. Ha ez így van, akkor elviekben pénz nélkül is tudom csinálni. A pénz viszont szükséges -nekem- az életem finanszírozása végett. Az lesz valószínű a kifizetődő, amibe a legtöbb energiámat fektetem, ténylegesen motivált is vagyok benne és imádom! Most is dolgozom, coacheekkal, magamom. Start-up ötleteket elemzek, gondolkodom, mibe raknék szívesen energiát. Önkéntes munkát pedig azért vállaltam, mert hátrányos helyzetű családok gyerekeinek szobáit festhetem ki például. Ez kreatív és egyben segítő is, amit szeretek. A lényegi érzés, ami most megvan, hogy tudom, merre tartok, milyen értékeket képviselek és ehhez megteszem a szükséges lépéseket. Apránként jönnek be a dolgok, apránként épülök újra, de minden egyes apró fejleményt sikerként és pozitív visszaigazolásként élek meg. Érzem, hogy amibe energiát fektetek az megtérül.
A jövő azonban kiszámíthatatlan. De azzal ráér akkor foglalkozni, ha már jelen lett belőle.